Zúgedzés

 2011.04.24. 19:16

Nos, mint a címben is utaltam rá, azért edzegetek.

A blog írás mostanában nem akarodzott. Ennek egyik oka lehet, hogy fejben nem igazán vagyok még jó helyen. Jelenleg állás keresés, önmagam keresése a fő időtöltésem.

Azért a sok buddhista elmélkedés mellett azért mozgolodik is ám.

Tegnap, egy hosszú bicikli sikerült. Hazamentem Székesfehérvárrról-Lullára. Nem, nem elírás ez a hely neve, hogy Lulla. Egy pici és szép falu Somogy megyében.(meg itt él az anyóspajtás)

A tekerés három és fél óra volt és 82 km. Az átlagom 26 km/h lett. Nem valami acélos de talán nem is reménytelen alap. Az időben amúgy van három buziskodos megállás(Petitől tanultam :). Muszáj volt mert én is beszereztem egy ISM Adamo road nyerget és most volt az első útunk. A nyereg amúgy állati jó, semmi zsibbadás. Egyedül a keménysége azért még szoktatást igényel. De összeségében állatira jó nyereg.

Az úszás is egész jól megy a futás pedig feljövőben. Már futok másfél órásakat, ami nekem már oriási szó.

Ami kicsit hátráltatott, az a hátam. Egyszerűen annyira beállt mint a cövek. Ami pedig ennél is hihetetlenebb, hogy a nem kis méretű Fehérváron nem találtam egy ép-kéz láb masszőrt.

Volt amelyik a hátamon támaszkodva telefonált, és volt amelyik úgy megmaszírozott, hogy a lábam szó szerint sebes lett. Hát szegény masszőr nem tehet róla ha bőrkeményedés van a kezén. Hogy baszna egyedül.....

Aztán végül több hét sikertelen próbálkozás után kaptam egy számot, ismét próba.

Megtaláltam akit mindig is kerestem. Nem félre érteni!!! Az másik trület és azt már előbb megtaláltam:)

a srác 195 cm magas és hát elég kigyúrt. Az az erősebbik fajta nem lufiszerű aki nagy optika és nulla erő. Eddig háromszor voltam nála az első kettő után fékcsikos lett a bugyim. A harmadik már majdnem jól esett. Nagyon jól kiszedte az összes kemény és letapadt izmot illetve szétdögönyözött egy rakás csomót. Most már megfogadtam, hogy minimum két hetente megyek. muszáj mert úgy látszik az én hátam mindig beáll. Akárhogy próbálom nyújtani nem elég neki.

Így most egyre jobb és érdemlegesebb edzésmunkát tudok végezni. A sarkalatos pont nálam még mindig a futás. beállok kb nyolc km/h -ás sebességre és akkor a pulzus kb 140. Ha gyorsabban futok akkor nagyon megy a szívem is felfele.

Bár lehet, hogy csak rosszul edzek és másképp kéne???? Mondjuk így......

A bejegyzés trackback címe:

https://ironchili.blog.hu/api/trackback/id/tr382852526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PecsiPeter · http://pecsipeter.blog.hu/ 2011.04.24. 23:42:27

Örülök,hogy megvagy! ;)
Pont ma beszélgettünk Rólad,hogy mi lehet Veled meg hogyan halad a fogyásod, ilyesmik.
A 26-os átlag sokat fog javulni az összegyűjtött kilométerek hatására egyet se aggódj ezen.
Hány kiló vagy?
Nem is fogsz hosszabbat futni Nagyatádig? Hogyan tervezed?Mit mondanak az ottani Kemények?
Remélem sikerül magadat összeszedni mind mentálisan mind munka ügyileg.A sport is úgy a jó igazán ha a többi dolog nem nyomasztja az embert.
Hajrá előre!

ztoto 2011.04.25. 15:51:35

Köszi!!:)
Kb tíz kilo minuszban vagyok, ugy kb 134-5 körül.
Tervezek hosszabb futást is. Az itteni mutánsok pedzegetik a velencei tó kört. Ugyhogy előbb-utóbb neki kell veselkedni.
Valóban most a munka kérdés az első és ez elég sok energiát felemészt, ugyhogy nagyom gyúrom a kérdést, hogy mielőbb megoldodjon.

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2011.04.26. 00:46:20

Már azt hittük elvesztél! :)
Klassz, hogy nyomod az edzéseket!
Lulla pedig a legtutibb hely, az utóbbi 3-4 évben amikot Zamárdiban nyaralunk átmegyek ott bringával úgy 6-8 alkalommal. A kedvenc edzőköröm Szántódpuszta-Torvaj retúr az erdőn keresztül! (43km, 720m szint)

Nyomjad a felkészülést keményen, nem baj ha nincs időd írni, csak keep moving! :)
süti beállítások módosítása